A szégyen árnyékából a nemzetközi díjakig – Egy nő útja, aki újraírta saját életét és másokat is erre inspirál
Ki vagyok én? A végzettségem és szakmai tapasztalatom alapján 3 diplomás közgazdász, európai uniós és nemzetközi közbeszerzési szakértő és több száz nemzetközi kurzust, tanári képzést végzett orgazmus coach, trauma-, bántalmazás-, gyász- és transzgenerációs specialista vagyok…. az Empress-O holisztikus módszertan megalkotója, a Tudatos Nő Akadémia alapítója, Thetahealing instruktor, podcaster, nemzetközi előadó és számos nemzetközi díj részese.
Egy magyar nő vagyok, aki több nyelven beszél, 13 országban élt (Hawaii-tól Baliig), közel 50-et bejárt, akit mindig mosolyogni látnak és szenvedélyesen inspiratív.
Így lát a világ, hisz a címkék, a titulusok fontosak a mai világban. Azonban az utam és az életem történetei azok, amelyek meghatároznak engem, és azzá tettek, amilyenné váltam mostanra.
Az én világom ennél sokkal tágasabb és színesebb.
Élettel teli, kíváncsi, érzékeny, teremtő lélek vagyok.
Kalandkereső, aki a világot és az embert egyszerre szeretné mélyen megérteni.Szenvedélyes újító, aki a változatosságban nem káoszt, hanem lehetőséget lát.Aki a belső békét nem beletörődéssel, hanem jelenléttel, a külső harmóniát valódi kapcsolódásban teremti meg.
Semmi sem hullott az ölembe.
Az életem nem egy sima utazás – inkább egy érzelmi, testi, lelki hullámvasút, amely újra meg újra kihívások elé állított, darabjaira szedett, majd új alapokra helyezve magasságokba repített.
Sokszor úgy is éreztem, mintha az elmúlt 51 évemben egyszerre több életet is éltem volna már. Több könyvet is megtöltene a különleges és sokszor (élet)veszélyes történeteim sokasága, amelyből most egy kis ízelítőt mutatok be.
Utazásom során hányszor és hányan próbáltak lebeszélni arról, hogy azt csináljam, amit belülről igazán éreztem.
Azt mondták: „Értem, hogy túl sok minden érdekel, de ne szórd szerteszét magad! Koncentrálj egyetlen dologra! Légy specialistája egy területnek.”
Ezzel igazából azt mondták, hogy férjek bele egy szűk dobozba.
És újra meg újra megkérdőjeleztem magam: Lehet, hogy tényleg baj van velem? Valóban nem lehetek egyszerre közgazdász, vállalkozó, nemzetközi szakértő, traumaoldó, a női gyönyör szakértője, nemzetközi előadó és érző ember is?
A kétségeim gyökere mélyre nyúlik vissza.
A történetem úgy kezdődött, hogy már kislányként megtanultam: amit belül érzek, azt jobb, ha elrejtem.
Ne lógjak ki, mert az megaláztatással jár. Ne sírjak, mert akkor büntetést kapok.
Ha bántanak, tűrjem. Ha fáj, hallgassak.
Így tanultam meg TÚLélni.
Évtizedekig éltem mások keretei között, elvárásainak megfelelően „jó kislányként”, beállva a sorba. Miközben a belső küzdelem szétfeszített, a sok megszégyenítés miatt, elveszítettem a hangom és csak némán tűrtem. Ez vált lételememmé.
A testem folyamatosan jelzett, különböző betegségek formájában, amit hosszú évekig nem hallottam meg. Hisz a sok fájdalom még mindig elviselhetőbb volt, mint ránézni a valós okokra. A szemellenző, a tanulás, a feladatok halmozása, az automata üzemmód még mindig biztonságosabb volt.
És aztán valami kezdetét vette….
A 30. születésnapom előtt egy januári szürke, ködös vasárnap reggel a nappaliban a sötétkék bőr kanapén ültem, kávés börgével a kezemben és egy addig számomra ismeretlen érzés tört fel bennem. Életemben először éreztem a méhemből feltörő vágyat: „édesanya szeretnék lenni”.
Akkor már 10 éve éltem a vőlegényemmel, és amint hazaért a külföldi munkájából elmondtam neki.
Válasza villámcsapásként ért: „Várjunk azzal még néhány évet!”
„Néhány évet?” – kérdeztem vissza meglepődött arccal. – „Ennyi év után sem tudod, hogy szeretnél-e velem családot alapítani? Mire várjak még? A 20-as éveimet neked adtam?” – csúsztak ki ezek a kérdések belőlem automatikusan.
És ez a néhány másodperc egy életre szóló változást indított el bennem. Akkor, ott összeomlott az addig „tökéletesnek” vélt világom. Akkor ott megsemmisültem nőként, párként, leendő anyaként és emberi mivoltomban. Akkor még nem tudtam, hogy a lavina még csak most indult el.
Hisz ez az illuzórikusan tökéletes élet úgy nézett ki, hogy felsővezetői pozícióban szó szerint éjjel-nappal dolgoztam. Kávén, energiaitalon és péksütiken éltem, amit gyorsan a gép előtt befaltam.
Emellett jogi egyetemre is jártam, barátnőkre nem volt időm, sőt a családomtól is eltávolodtam, maximum karácsonykor láttak pár napra.
Miért is csodálkoztam a vőlegényem reakcióján, hisz nemcsak a kapcsolatunkban nem voltam jelen, de még a saját alapszükségleteimet sem vettem figyelembe. Sőt egyszer a fáradtságom miatt elestem, és agyrázkódással az ágyban fekve is dolgoztam otthon. Teljes mértékben a munkámnak éltem és bármennyire is valós és mély volt az anyaság utáni vágyam, ebből a kilátástalannak látszó mókuskerekből szerettem volna kimenekülni. Ahhoz nem volt elég bátorságom, hogy felmondjak. Ez viszont a lavinát tovább görgette.
Többszöri beszélgetés utána május 31-én, Pünkösd hétfőn végül szakítottam, és ő azonnal el is költözött. Ezek után felgyorsultak az események.
Váratlanul érkezett egy mindent elsöprő szerelem és 2 héten belül egy újabb hír bénított le. Nagypapám kórházba került és mire odaértem a szülővárosomba, már nem volt eszméleténél. Ez volt az első alkalom, hogy közeli hozzátartozót veszítettem el a kis családunkban. Az egyetlen nagypapámat, aki kiskoromtól kezdve egy biztonságos menedék volt számomra, akinek a kedves mosolya mellett mindig volt egy dicsérő szava. Sőt szavak nélkül is azt éreztem mellette, hogy fontos vagyok. Amikor meghalt, nemcsak őt veszítettem el, hanem azt a világot is, ahol még hittem, hogy minden rendbe jöhet.
A nyár folyamán egyre mélyebben elmerültem a munkában. A veszteségeimet eltemettem magamban, és azt hittem, hogy a szerelem majd enyhíti a fájdalmat.
De szeptemberre a talaj kicsúszott a lábam alól. A munkahelyem, amelybe minden energiámat öltem, nem tudott fizetést adni. Testileg és lelkileg is kimerültem, és anyagilag is kezdtem teljesen összeroppanni.
Otthon maradtam. Napokat, heteket aludtam át – a fáradtság már nemcsak fizikai volt, hanem lélekig hatoló. A kapcsolatom is meginogott, és egy hónap után hirtelen véget ért. Kiderült, hogy az sem volt érdekmentes. Ott álltam: egyedül, összetörve, pénz nélkül. Kikapcsolták az áramot. Nem akartam visszamenni ahhoz a céghez, amely már hónapok óta tartozott, és nem volt erőm új állást keresni sem.
Teljesen lebénultam és bezártam.
A szüleimtől sem mertem segítséget kérni, szégyelltem magam korábbi évek távolságtartása és az elutasító viselkedésem miatt.
És én nemcsak a külvilágtól zártam el magam – magamtól is.
És akkor, abban a reménytelenségben…amikor már a padlók padlóját fogtam,amikor már nem volt sem erőm, sem hitem, egy ismeretlen ismerős váratlanul ajánlott egy segítőt.
Elkezdtem járni hozzá terápiába. Akkor még nem tudtam, hogy ez lesz az a pillanat, amikor elindul az életem valódi újraépítése. 21 évvel ezelőtt a méhem hangjának meghallásával kezdődött az a mély belső utazásom, amelynek során lassan új alapokra helyeztem az életemet.
Úgy érzem időközben a krízismenedzsment mestere lettem – nemcsak közgazdászként, szervezetfejlesztőként, hanem az életem legszemélyesebb, legemberibb pillanataiban is.
Mert újra és újra megtapasztaltam, hogy minden összeomlásban ott rejtőzik egy új lehetőség.
Én vagyok a felelős az életemért. Én alakítom. És minden pillanatban van választásom: élhetek a múlt árnyékában drámázva, vagy választhatom a nagybetűs ÉLETET. És amikor elkezdtem átvenni a kormányt életem irányítása felett – megérkezett a támogatás is. Olyan formában, ahogy el sem tudtam volna képzelni, mert ér segítséget kérni és elfogadni.
Ha ma még csak sötétséget látsz, ne feledd: a legfényesebb csillagok is a legsötétebb égen ragyognak fel. Mert minden nő – minden ember – megérdemli, hogy ne csak túlélje a krízist, hanem önmaga legfényesebb, legszabad